Ahogy átlépsz az időkapun, a táj 895-be süllyed körülötted. Madarak csivitelnek a Fehér Ló mondájáról, halkan suttogva a múlt történeteit.

A fehér ló mondája

Árpád vezér és nemesei hallottak Pannonia gazdagságáról, hogy legjobb folyó a Duna, és jobb föld a világon sehol sincsen, ezért közös elhatározással elküldtek egy hírszerzőt, név szerint Kund fia Kusidot, hogy az egész földet szemlélje meg, és a föld lakóit kérdezze ki.

Amikor Kusid Magyarország közepébe eljött, és a Duna menti részekre leszállott, azt látta, hogy a táj kellemes, körös-körül a föld jó és termékeny, a folyó jó és füves. Mindez tetszett neki. Ezután elment a tartomány fejedelméhez, aki Attila után ott uralkodott, a morva fejedelmet Szvatopluknak hívták.

Kusid köszöntötte és népe nevében, átadta ajándékát: Árpád ménesének leggyönyörűbb példányát. Cserébe egy kulacs vizet kértek a Dunából, egy marék földet és egy kis füvet a mezőkről. Amikor Szvatopluk a magyarok szándékát meghallotta, nagy örömmel örvendezett, azt hitte ugyanis, parasztok jöttek, hogy megműveljék az ő földjét; ezért a követet kegyelmesen bocsátotta el. Kusid pedig a Duna vizéből kulacsát megtöltötte, perje fűvel tömlőjét megrakta, aztán fekete földből rögöket vett fel, azzal az övéihez visszatért.

Amikor elmondotta mindazt, amit látott és hallott, és a kulacs vizet, a földet és a füvet megmutatta, mindjárt felismerték, hogy a föld igen jó, a víz édes, és a mező füve hasonlatos ahhoz, amit Kusid nekik elbeszélt. Ezután Kusidot a fejedelemhez visszaküldték. Árpád vezér ezalatt a hét vezérrel Pannóniába bejött, de nem mint vendég, hanem mint a föld jogos örököse és birtokosa. Ekkor más hírmondót küldöttek a fejedelemhez, ilyen követséget bíztak rá:

– Árpád és vitézei neked azt mondják, hogy azon a földön, amelyet tőled megvettek, tovább semmiképpen se maradj. A földedet lovon, a füvedet féken, a vizedet nyergen megvették, és te szegénységed meg kapzsiságod miatt a földet, a füvet és a vizet nekik átadtad.
Amikor a fejedelemnek ezt az üzenetet átadták, mosolyogva így szólt:

– Azt a lovat bunkósbottal agyonüssék, a féket a mezőre kivessék, az aranyos nyerget a Duna vizébe hajítsák! Erre a követ így szólt:
– Ha a lovat megütteted, a mi kutyáink egyék meg, jól kikerekedik tőle a horpaszuk, ha a féket a fűbe kiveted, kiássuk és a gyerekeknek adjuk a cifra játékot, ha pedig a nyerget a Dunába hajítod, halászaink az aranyos nyerget a partra kiteszik és hazaviszik.
Amikor a fejedelem ezt meghallotta, gyorsan sereget gyűjtött, mert félt a magyaroktól. Szövetségeseitől is segítséget kért, majd a csapatokat egyesítette, és a magyarok elé vonult. A magyarok eközben a Duna mellé érkeztek, és egy gyönyörű mezőn hajnalhasadtával csatát kezdtek. Az Úr segedelme velük volt: színük elől Szvatopluk fejedelem futásnak eredt.
A magyarok egészen a Dunáig üldözték. Ott Szvatopluk ijedtében a folyóba beleugratott, és a sebes vízbe belefulladt.

Hosszú útra indulsz, hisz Árpád útját kell végig járnod, menj addig mig a tovább haladásod tiltó táblát meg nem találod. Ne lépd át, mert ha mégis tovább merszékednél, rózsa tövisei szurkálnak össze, amit nagyon nem szeretnél…